Ingyenes fogászati szűrés Erdélyben

Október 4-től újra megkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja, melynek tagjai évente kétszer utaznak a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

nemzetkozi gyermekmento szolgalat erdely
Kép: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

 

2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelésére került sor és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. Az NGYSZ gyermek-neurológusa ezen túlmenően folyamatosan támogatja munkájával a szervezet által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot.

Idén októberben 29 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Gyimesbükkre, Gyimesfelsőlokra, Gyimesközéplokra, Csíkmenaságba, Csíkszentdomokosra, Csíkszentmihályba, Zeteváraljára, Kóstelekre, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el.

(X) hirdetés

Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek neurológus, gyermek fül-orr-gégész, gyermek szemészek, fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, gyermek urológus, gyermek nefrológus, gyermek bőrgyógyász, kézsebész, mentőápolók, medikus és szakorvosjelöltek vesznek részt.

A korábbi évekhez hasonlóan a Gyermekmentő mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek. Az októberi úton is a fogorvosok különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására.

Önkéntes orvos-csoportunk tagjai közül október 5-én 19 órakor előadást tartanak a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában:

(X) hirdetés

Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár, (előadása címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései)

Dr. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa (előadása címe: A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásai)

Dr. Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa (előadása címe: Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban).

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az egyhetes körúthoz. A mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. 2014-ben közel 800 nőgyógyászati szűrést végeztek.

A nőgyógyászati szűrőkamion fenntartását a Waberer’s Zrt. biztosítja, ők végzik a műszaki karbantartást, szervízelést is.

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadására október 8-án 14 órától kerül sor.

Október 8-án, csütörtökön 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament focicsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével.

Október 9-én, pénteken, a hagyományoknak megfelelően a Magyar Parlament focicsapata Csíkszentdomokoson, a helyi közméltóságok csapatával, valamint a moldvai csángók csapatával játszik.

A Gyermekmentő Szolgálat útját idén is segíti az OTP Bank, amely 1994 óta az NGYSZ főtámogatója.

Kiemelten támogatja a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját, így az októberi erdélyi orvosi körúthoz is ingyenesen biztosít két kisbuszt, két személyautót és gépkocsivezetőket.

A magyarországi gyakorlathoz hasonlóan a romániai OTP bankfiókokban is adományládákat helyeztek ki, az ezen keresztül befolyt összeg az NGYSZ Romániai Egyesület munkáját segíti.

Az októberi erdélyi úthoz a Mercedes-Benz Hungária Kft. ismét a Szolgálat rendelkezésére bocsát két mikrobuszt és egy terepjárót, az Oracle Magyarország pedig egy mikrobuszt.

Az orvos-csoport tervezett programja:

2015. október 4. (vasárnap):

14:00 órától: gyermekgyógyászati, neurológiai, fül-orr-gégészeti, urológiai, nefrológiai, bőrgyógyászati vizsgálatok gyermekek számára, előjegyzés alapján, Székelyudvarhelyen, a Cérnagyári Napköziben

2015. október 5. (hétfő):

Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!

Egész nap: szemészeti szűrés Csíkszentmihályban – kizárólag az Arany János általános iskola tanulói számára

Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv általános iskola tanulói számára

Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrés Zeteváralján – kizárólag a Jókai Mór általános iskola tanulói számára

Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Egész nap: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.

19 óra: Szakmai előadások Orvosok számára a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában

2015. október 6. (kedd):

Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!

Egész nap: szemészeti szűrés Csíkszentmihályban – kizárólag az Arany János általános iskola tanulói számára

Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Kóstelken, kizárólag a helybéli gyerekek számára

Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv általános iskola tanulói számára

Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrés Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv általános iskola tanulói számára

Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Egész nap: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára

2015. október 7. (szerda)

Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!

Egész nap: szemészeti szűrés Csíkszentmihályban – kizárólag az Arany János általános iskola tanulói számára

Egész nap: szemészeti szűrés Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Gyimesfelsőlokon, kizárólag Domokos Pál Péter általános iskola tanulói részére

Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv általános iskola tanulói számára

Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Egész nap: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára

2015. október 8. (csütörtök)

Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!

Egész nap: szemészeti szűrés Csíkszentmihályban – kizárólag az Arany János általános iskola tanulói számára

Egész nap: szemészeti szűrés Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

9-13 óra között: gyermekgyógyászati szűrés Gyimesfelsőlokon, kizárólag Domokos Pál Péter általános iskola tanulói részére

14 órától: gyermekgyógyászati vizsgálatok a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére

Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok szűrővizsgálatok Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv általános iskola tanulói számára

Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Egész nap: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára

14 órától: A gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola tornatermének ünnepélyes átadása

14.30-tól: Barátságos focimérkőzés a Magyar Parlament focicsapata és a gyimesbükki pedagógusok csapata között.

2015. október 9. (péntek)

9:00-14:00 óra között: gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán

9:00-14:00 óra között: fül-orr-gégészeti vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán

9:00-13:00 óra között: gyermekgyógyászati szűrés Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

9.00-13.00 óra között: szemészeti szűrés Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára

9.00-13.00 óra között: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

9.00-13.00 óra között: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon,

Délelőtt: a Magyar Parlament focicsapata Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok csapatával játszik, valamint a moldvai csángók csapatával.

Forrás: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Item added to cart.
0 items - Ft