Híd cseréje

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #17794 Reply
    Fendera
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr/Nő!
    Érdeklődni szeretnék a hídcsere helyes folyamatával kapcsolatban.
    Nemrégen levették a felső fogsoromról a fém-kerámia koronákat és egy pótlást. A híd legalább 6 tagból állt. Már az elején kiderült, hogy az első fogamnál foggyökér-rezekcióra lesz szükség. Az orvos úgy döntött, hogy haladjunk, ezért a hátsó koronákat is levette, majd rögtön a helyszínen elkészített ideiglenes koronát kaptam (még az új koronához előkészítés nélkül). A műtéten túlvagyok és a folytatás következne. Számomra a legutóbbi kontrollvizsgálat alkalmával derült ki, hogy el kezdik a cirkonium koronához lecsiszolni a fogaimat és újabb ideiglenes koronákat kell készíteni. Ez valóban így működik? Egy ilyen folyamatnál a betegnek 2-szer kell kifizetnie az ideiglenes korona elkészítését? Vagy esetleg nem lett jól megtervezve a folyamat? Azért szeretnék választ kapni rá, mert eddig elég sok problémás szituációval szembesültem a fogorvosi rendelőben és kicsit visszaesett a bizalmam.
    A válaszukat előre is köszönöm!
    Tiszetelettel,
    Fendera

    #17820 Reply
    Villányi Dent
    Felhasználó

    Kedves Fendera, ha jól értem a felső fogíven van egy hat tagú híd és előtte vagy mögötte még szóló korona vagy koronák is. A terv az, hogy ezek eltávolítása után egy cirkon híd készül, összevonva a szólókat a híddal. Általánosságban igaz, hogy lehetőleg nem terheljük a költségvetést több ideiglenes pótlás költségével, de előfordulhat hogy ez nem kerülhető el. Minden esetre max kettő ami elfogadható egy ilyen esetben. érdemes egyébként ezeket a kérdéseket és aggodalmakat tisztázni a kezelő orvossal, hogy legyen esélye visszanyerni az Ön bizalmát. lehet hogy minden rendben van, csak nem volt elég, vagy elég jó a tájékoztatás.
    Üdvözlettel, Vdent

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Hozzászólás #17820 - Híd cseréje
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft