fogpótlás

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #21684 Reply
    Tünde
    Vendég

    Kedves Doktor Úr/Nő!

    Újonnan készült fogsorommal kapcsolatban szeretném a véleményét kérni.
    Felül teljes kivehető fogpótlás készült, alul középen 4 korona (1-es, 2-es fogak) mellé pedig preciziós elhorganyzással fémlemezes fogsor. Sajnos a komplett fogsor esztétikailag és funkcionálisan sem sikerült jól, ezért azt tervezem, hogy újat csináltatok.
    Felkerestem egy másik fogorvost, akinek megmutattam az elkészült fogsort. Azt mondta az alsó fogsorral kapcsolatban, hogy az én esetemben ő nem tartja a preciziós elhorganyzást jó megoldásnak, mert a négy fogra túl nagy teher nehezedik és nem bírja el, előbb utóbb baj lesz vele. Azt mondta, hogy inkább ki kellene húzni a fogakat és egy teljes protézist készíteni. A 4 fog egyébként stabilan áll, legalábbis a koronát készítő fogorvos szerint, és a röntgenen sem látszik gyulladás.
    Őszintén szólva nem nagyon szeretnék megválni a maradék 4 fogamtól, ha van rá lehetőség.
    Azt szeretném kérdezni, hogy Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban, illetve mit tudna javasolni.
    Előre is köszönöm a válaszát.

    #21721 Reply
    Merj mosolyogni!
    Adminisztrátor

    Kedves Tünde!

    Az igaz, hogy az alsó 4 fog kevés egy ilyen precíziós elhorgonyzáshoz. Ha Új fogsor készül a fogak megtartásával, akkor a hidat is le kell cserélni, ráadásul abban az esetben az elhorgonyzás ún. öntött kapocs, amely esztétikailag hátrányosabb a mostani megoldásnál. Kihúzni nincs értelme, mert alul általában nem olyan stabil a kapaszkodás, ezért minden fog jól jön, amely segíti bent tartani a pótlást.
    Ha marad ez : a terhelés miatt ki fognak esni hosszú távon a fogak
    Ha öntött kapcsos megoldást használunk : látszani fog a kapocs
    Ha kihúzzák az összes fogat : kevésbé lesz stabil a fogsor.

    Ezek azok a szempontok amelyeket át kell gondolni

    Ezen felül léteznek különböző implantációs megoldásokis.
    Üdvözlettel Sanoral Klinika

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Hozzászólás #21721 - fogpótlás
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft