Foghúzás utáni fájdalom

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #25613 Reply
    Dániel
    Vendég

    Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő!
    Négy nappal ezelőtt kihúzták a jobb alsó 6-os fogamat. Hetek óta fájt, az utolsó pár napban már pokolian. Ahogy én érzékeltem, különösebb komplikációk nem merültek fel a kihúzása során. A húzás ugyan rendkívül fájt, fel is ajánlotta az orvos, hogy adhat további érzéstelenítőt, de végül nemet mondtam, hogy hamarabb szabadulhassak. A fog viszonylag egészben jött ki, bár egy kis darabka mintha hiányzott volna róla. A foghelyre tett gézt olyan 20-25 perc után vettem ki, és letört fogdarabok és szilánkok voltak beleragadva, ráadásul enyhén szivárgott belőle a vér is, de reméltem, hamar eláll, bár erős fájdalmat éreztem mely hazaérkezésem után hat órával sem akart megszűnni, és azóta is tart. Első nap este fogmosáskor észrevettem, hogy még egy apró csontszilánk áll ki a sebhelyből, melyet óvatosan eltávolítottam, bár a fájdalmam nem enyhült, aludni sem tudtam, ráadásul a vérzés is újrakezdődött. Ha jól tudom, egy kis vérrögnek kellett volna képződnie a fogam helyén, de az állandó, akkorra súlyosbodó vérzés miatt egy hatalmas vérdugó képződött, ami a környező fogaimat is majdnem beborította. Végül kiszedtem, bár tudtam, hogy az nem ajánlott, és gézre harapva 40 perc alatt elállítottam a vérzést. Reménykedtem, hogy a következő napokban elmúlik a fájdalom, de még egy apró duzzanat is kialakult az állkapcsomon, a kihúzott fog alatt, mely miatt nehezemre esik a nyelés. A fogam helyén egy kis fehér-sárgás, zselés, dudorszerű réteg húzódik. A foghely fájdalma mostanra enyhült valamelyest, viszont a duzzanat nem, bár naponta jegelem. Kérdésem az lenne, hogy ez aggodalomra ad-e okot, vajon meddig tart még a fájdalom, és keressem-e fel újra a fogorvosomat? Válaszát előre is köszönöm.

    #25619 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Dániel,
    Soron kívüli fogászati kontrollt javaslok. Sajnos a vérdugó eltávolítása nem volt épp jó ötlet, és az otthoni beavatkozások is elég veszélyesek. Leírása alapján vélelmezhető, hogy felülfertőződés alakulhat ki, mely komolyabb komplikációkhoz is vezethet. Ezért javallott a mihamarabbi kontrollvizsgálat, hogy szakorvos láthassa a kialakult helyzetet, és tegye meg a szükséges lépéseket.
    Üdvözlettel:

2 bejegyzés megtekintése - 1-2 / 2
Hozzászólás: Hozzászólás #25619 - Foghúzás utáni fájdalom
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft