Foghúzás után

15 bejegyzés megtekintése - 1-15 / 56
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #18571 Reply
    Kiss Anita
    Vendég

    Kedves Doktor Úr, Doktornő!

    Egy hete távolították el a bal alsó bölcsességfogamat, feltárásból. Tegnap a varratokat kiszedték, viszont a sebem szétnyílt, tehát egy jó nagy „szakadék” van most az ínyemben, mintha egy zsebecske tátongana ott. A doktornő azt mondta ezzel nincs semmi gond, majd szép lassan be fog forrni.

    Két dolog viszont aggaszt, amit már nem tudtam sajnos megkérdezni. Az egyik, hogy a sebben fekete foltokat látok. Remélem nem valami étel ment bele, csak a véralvadékot vagy a fog helyét látom. Jól gondolom?

    A másik aggasztó dolog, ami sajnos problémát is okoz, az az evés. Nem merek szinte egyáltalán enni, még a másik oldalon sem, mert félek hogy abba a hatalmas résbe beszorul valami ételmaradék, nem tud kijönni és begyullad a seb. Minden étkezés után fogat mosok és finoman átöblítem a számat szájvízzel. A kérdésem az lenne, hogy mennyi ideig kell nagyon óvatosan ennem, kb mikortól rághatok a műtött oldalon anélkül, hogy félnem kelljen az íny begyulladásától? A doktornőm azt mondta hogy 2-3 hónap is lehet hogy ez a rés beforrjon. Tehát ez azt jelenti hogy egészen addig nem ehetek „rendesen” ameddig az a nagy lyuk be nem forr? Már most egy hét után is zsibbad az állkapcsom és a nyelvem az egy oldali rágástól, kész kín és szenvedés minden egyes étkezés. Mi történik, ha mégis belemegy az étel a lyukba minden óvatosságom ellenére? Hónapokig begyulladhat még? Piszkálni nem szeretném, nem is merem.

    Nagyon szépen köszönöm a segítségét!

    #18574 Reply
    Kiss Anita
    Vendég

    Kedves Doktor Úr, Doktornő!
    Az előző megkeresésemhez az alábbiakat szeretném még hozzátenni. Elkezdett enyhén fájni a húzás oldalán a fülem, tegnap este illetve ma reggelre. Nem elviselhetetlen, inkább kellemetlen csak. Egyelőre gyógyszert nem kell bevennem miatta. (Varratszedéskor egyébként szerdán azt mondták, gyönyörű és gyulladásmentes a sebem, szépen gyógyul). Kérdésem, hogy a foghúzástól mennyi ideig normális kisebb-nagyobb fájdalom? Nyugtalanít, hogy több mint egy hét elteltével nem igazán érezhető a javulás. Első 2-3-4 nap során fokozatosan egyre jobb lett, de kb 4-5 napja stagnál az állapotom (enyhe fájdalom, nyomásérzés, de kibírható gyógyszer nélkül, csak éjszakára veszek be fájdalomcsillapítót). Lehetséges hogy elkezdett begyulladni ételmaradék miatt, amitől eleve nagyon féltem? Vagy ez még normális ilyenkor? Két hét múlva megyek ki külföldre, hosszabb időre, így szeretném tudni mire számíthatok, illetve pont emiatt szeretném mindenképpen elkerülni a gyulladást, mivel nem tudnék visszajárni kezelésre. Javasol esetleg Gengigel sprayt vagy gélt (esetleg bármi egyebet) a seb gyógyulásának elősegítésére? Sok jót hallottam erről a termékról. Köszönöm szépen a válaszát!

    #18581 Reply
    Merj mosolyogni!
    Adminisztrátor

    Kedves Anita!

    A bölcsességfog eltávolítását követően varratokat helyeznek be, amely összetartja a sebszéleket, és megakadályozza a véralvadék „kiesését”. A fog helyén található üreg hámosodási ideje is nagyjából 1 hét, ahogy a sebgyógyulásé is. Tehát varratszedés után nem kell attól tartani, hogy komolyabb problémát fog okozni ha egy kis ételmaradék odakerül. Ha valamit nagyon érez, hogy makacsan beékelődött oda, egy fogorvos segítségével könnyen el lehet távolítani.
    A zsibbadással kapcsolatban nagyon fontos, hogy tudjon róla az orvos, mert ilyenkor B vitamin kúrát szoktak javasolni, és gyakran kontrollálni, hogy milyen ütemben javulnak a tünetek.

    Üdvözlettel Sanoral Fogászati&Szájsebészeti Klinika

    #18586 Reply
    Kiss Anita
    Vendég

    Kedves Doktor Úr/Doktornő!

    Nagyon szépen köszönöm a segítségét és a megnyugtatását. Azóta lassacskán ugyan, de az evés is egyre könnyebb…

    A zsibbadásom is szerencsére elmúlt időközben, mivel a varratszedés után egyre kevésbé tartom már „görcsösen” az állkapcsomat.

    Tegnap egyébként vásároltam Gengigelt, azzal bekentem a sebet. Reggelre, szinte hihetetlen, de egy picikét mintha összébb húzódott volna a kráter 🙂 Kérdésem, hogy a résbe belekenhetem a gélt? Nem fog problémát okozni ha nem csak szigorúan a sebszéleket kenegetem vele? Erről konkrétan nem írtak a betegtájékoztatóban.

    Köszönöm szépen előre is a válaszát! Jó hétvégét kívánok! Üdvözlettel: K.Anita

    #18588 Reply
    Merj mosolyogni!
    Adminisztrátor

    Kedves Anita!

    A Gengigel gél formájában különösen alkalmas a parodontális betegségek akut állapotánál (gingivitis – fogínygyulladás, parodontitis – fogágybetegség). 0,2% koncentrációjú hialuronsavat tartalmaz, azonnali segítségre alkalmas, a parodontális betegségek jeleinek enyhítésére.
    Gengigel gél természetesen jó a fogínygyulladásra, a szájöblítő oldatot is megveheti.
    A seb széleit elegendő bekenni.Továbbá nagyon fontos a szájhigiénia, tehát az öblögetés és a fogmosás.

    Kellemes hétvégét!

    Üdvözlettel:

    Sanoral Fogászati&Szájsebészeti Klinika

    #26177 Reply
    Borgulya Blandina
    Vendég

    Kedves Doktor Úr,Doktornő!

    1 napja húzták ki a hátsó rágó fogamat, az lenne a kérdésem hogy milyen fogkefével moshatok fogat? Esetleg öblögetni öblögethetek miután fogat mostam? Mit lehet enni ilyenkor? Tejterméket lehet enni esetleg?

    #26189 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Blandina
    Puha sörtéjű fogkefe használatát javasoljuk, óvatos öblögetést, mely nem rázza ki a vérdugót a sebből. Tejes dolgok, tejtermékek fogyasztása tiltott, húslevest sem kóstolhat. A sebkörnyéket nagyon óvatosan tisztítása, érkezéskor próbáljon meg az ellenkező oldalon rágni.
    Üdvözlettel

    #29436 Reply
    Szaniszló Árpád
    Vendég

    Kedves Doktor Nő/Úr
    Nemrég húzták a fogam de sajnos kicsit hamarabb kicsúszott a vérdugó mint kellett volna. Egyik éjszaka tompa fájdalmat éreztem és kb olyan érzés volt mintha az egész jobb oldalam bedagadt volna. Másnap gyorsan szaladtunk vissza a fogorvoshoz aki le kezelte, és lefedte. 2 nappal később azaz ma vissza mentünk és azt mondta hogy már el kezdődött hámosodás és nem rak bele újat. Sok időm nem volt beszélni az orvossal mert édesapámnak el kellett sietnie de mintha azt mondta volna most már ehetek mindent amit csak jól esik . Tehát akkor már nem kell nagyon aggódnom? Ehetek, dohányozhatok vagy edzhetek nyugodtan? Esetleg Listerin White szájvizet használhatok óvatosan fogmosása után hogy magamnak még fertőtlenítsem ?
    Válaszát előre is köszönöm! További szép estét kívánok!

    Szaniszló Árpád

    #29448 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Árpád
    A tejes termékek mellőzése meg pár napig javallott. A sportot óvatosan kezdje, nagyobb fizikai megerőltetés meg ne legyen.
    Ha a seb a mozgásra és érkezésre nem reagál érzékenyen, akkor nyugodtan folytathatja
    Üdvözlettel

    #30071 Reply
    Tóthné Giricz Marianna
    Vendég

    Tisztelt Doktor Nő/Úr!
    Egy hete húzták ki a felső bölcsesség fogam… Mindent betartottam, a véralvadékra is vigyáztam, de valahogy mégis eltűnt, a mély szűk seb alján ott a csont. Nagyon fáj, éjjel sajog az egész állcsotom. Mit tehetek? A seb egyre szűkül, várható, hogy pár nap alatt ráhúzódik az íny és megszűnik a fájdalom?

    #30081 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Marianna
    Soron kívüli szakorvosi vizsgálatot javaslok. Fontos lenne diagnosztizálni vagy kizárni a csonthártya gyulladás lehetőségét
    Üdvözlettel

    #33348 Reply
    Feri
    Vendég

    Kedves Doktor nő/úr!
    10 napja húzták ki a gyökérkezelt ,bal felső 6os fogam. Első három nap javulást éreztem aztán negyedik nap észleltem ,hogy eltűnt a vérdugó.Másnapra már akkora lett a fájdalom , hogy vissza kellett mennem a fogorvoshoz, aki kitisztította a sebet és újra bevéreztette. Az új vérdugó is sajnos csak egy napig bírt ki,bár az erő fájdalmaim megszntek. Vissza mentem az orvoshoz hetedik nap és aztmondta hogy megint nincs meg a vérdugó ezért újra meg kell kaparni,ezúttal is megkaparta és helyezett bele ezüst koloid csíkot Másnapra a vérrög újra eltűnt viszont a fájdalom megszűnt szinte telejesen.Az lenne a kérdésem ,hogy vérdugó nélkül mennyi idő alatt gyógyul be a seb és hogy nagy “kráter“ eltűnik-e idővel? A válaszát előre is köszönöm.

    #33349 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Feri
    A teljes sebgyógyulási idő 6-8 hétre tehető. A vérdugó szerepe a sebfertőzés elkerülésének jelentős. Amennyiben ön jelenleg tünetmentes aggodalomra oka nincs, fokozottan figyeljen oda a szájápolásra, lehetőleg a sebbe semmi ne kerüljön
    Üdvözlettel

    #40352 Reply
    Renáta
    Vendég

    Tisztelt Doktor nő/Doktor úr!

    Pénteken húzták ki a jobb alsó bölcsességfogamat fogorvosnál. Gyulladt fogíny panasszal mentem, évek óta próbált kinőni de nem tudott. Fogóval lett kihúzva, nehezen adta magát. Antibiotikumot nem írt fel. Az érzéstelenítő hatása után kegyetlen fájdalmat éreztem, cataflam dolot szedtem ra 3-4 óránként, mert addig tartott a hatása. Volt mikor az sem volt elég és flectort is innom kellett. Első nap csak a seb körül mostam óvatosan, másnap már a sebet is, szintén óvatosan. Ma Hétfőn visszamentem mert egesz hétvégén kellemetlen ízű volt a szám íze és a leheletem is. A fogorvos azt mondta kiesett a vérdugó és látszik a csontom is, kitakarította a sebet és írt fel aktil duot. Fájdalomcsillapítót ugyanúgy szedem 3-4 óránként de most a cataflam 50mg és a flector por sem mulasztja el a fájdalmam. A fejembe nyilal, fülembe és a jobb alsó felső álkapcsom, és fogaim is fájnak. Meddig tart még ez a fájdalom? Nincs komolyabb bajom? Kérem segítsenek! 🙁
    Válaszukat előre is köszönöm!

    #40398 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Renáta
    A csonthártya gyulladás egy nagyon fájdalmas, hosszan tartó kezelést igénylő probléma. A megfelelő kontrollálás mellett, optimális esetben az antibiotikum napról napra enyhíti a fájdalmát. Szükség esetén a terápia megismételhető. Fokozottan figyelmes szájápolás es az orvosi utasítások betartása szükséges
    Üdvözlettel

15 bejegyzés megtekintése - 1-15 / 56
Hozzászólás: Hozzászólás #18588 - Foghúzás után
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft