Fogérzékenység, fájdalom

5 bejegyzés megtekintése - 1-5 / 5
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #23953 Reply
    Nándor
    Vendég

    Tisztelt Dokotrúr/Doktornő!

    Kb 7 hete a jobb felső hatos fogam, ami 8 éve volt idegelve elkezdett nyomásra, harapásra fájni. A gyökere is érzékeny volt nyomásra. A doktorom először tett egy gyógyszeres tömést az ötösbe, mert közel volt egy tömés a fogcsatornához. A következő héten kiidegelte az ötöst, mert szerinte az okozhatja a bajt. A röntgeneken semmi sem látszott. Semmi változás. A harmadik héten mivel már a többi fogam is érzékeny volt előtte mögötte a hatosnak és a panaszok szemernyit sem változtak, így kihúzta a beleegyezésemmel. Sajnos eltelt három hét, a seb szépen gyógyult, de a jobb oldali felső fogaim érzékenyek voltak. Fogorvost váltottam, aki pestre küldött fogaszati CT-re:
    – A jobb felős hármas az apex magasságában nyomásra érzékeny. A CBCT felvétele alapján kóros elváltozás nem látható. A jobb 5,4,3 fogak alveolusának resztibuláris rétege rendkívül elvékonyodott vagy hiányzik. A 6. helye megfelelően gyógyul.

    Crohn beteg vagyok, krónikus prosztatagyulladással, ősszel szedtem 1,5 hónapig napi 16 mg medrolt ill, Budenofalkot. A prosztatabajok miatt pedig átestem egy 42 napos tarivid kúrán. A fogászati panaszok annak a 10. napján kezdődtek kb,. A vérképem normális. Enni csak bal oldalon tudok a metszőfogaimmal alig tudok harapni, a jobb szemfogam gyökere érzékeny, erősödő fájdalommal jár a harapás, az őrlőimmel pedig rágni nem tudok, nagyon leterhelt a bal oldalam hogy csak azt használom. A mostani fogorvosom szerint várni kell 2 hónapot a foghuzás teljes gyógyulásáig. (ezekkel a panaszokkal ez nagy vállalás :S) és várhatóan elmúlik. Önök mit javasolnának? Azt mondtak h gyakorlatilag nincs csonthártya a foggyökereimen. 7 hete folyamatos romlás. Mit tudnék tenni a helyzet konszolidálása érdkében?

    #23964 Reply
    Nándor
    Vendég

    Kimaradtam a sorból vagy komplexebb a probléma? Mert már utánam írók is kaptak választ 🙁 Nem türelmetlen vagyok, inkább elkeseredett, nézzék el nekem kérem. Várom tanácsuk! Üdv: Nándor

    #23966 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Nándor,
    Levelét továbbítottuk szakorvosunknak, aki hamarosan választ ad Önnek.
    Üdvözlettel:

    #23969 Reply
    Nándor
    Vendég

    Köszönöm szépen még egyszer!

    #23970 Reply
    Fresh24 Dental
    Moderátor

    Kedves Nándor,
    Ennyi információból sajnos nem tudunk Önnek megfelelő választ adni. Problémája komplex, amire a már vélhetően a meglévő betegsége, a terápiás gyógyszerei is befolyással vannak. Többféle lehetőség létezhet annak kezelésére, vagy tüneteinek enyhítésére. Konkrét válaszadáshoz több és pontosabb információra lenne szükségünk, esetleg a gyógyszereit elrendelt kezelőorvosával való konzultációra is, az egyéb problémái kapcsán. Amennyiben gondolja örömmel megnézzük az előzményeit,a CT vizsgálati eredményét -ha kell újra kiértékeljük-, rendelkezésére állunk egy fizikai vizsgálat és konzultáció erejéig is (rendszerünkben díjmentes). Amennyiben van rá lehetősége és módja keresse fel rendelőink valamelyikét – Nyíregyháza, Miskolc, Budapest- egy egyeztetett időpontban szakorvosunk a rendelkezésére áll.
    Üdvözlettel:

5 bejegyzés megtekintése - 1-5 / 5
Hozzászólás: Hozzászólás #23969 - Fogérzékenység, fájdalom
Saját információk:




Item added to cart.
0 items - Ft