A fogorvos hibázott, több ezer páciens érintett

A brit Desmond D’Mello olyan alapvető higiéniai előírásokat hágott át, melyek következtében a nottinghamshire-i fogorvost felfüggesztették, több ezer lehetséges páciensén pedig vérvizsgálatokat kell elvégezni HIV és Hepatatitis vírust keresve. Bár a vizsgálatoknak még nincs vége, az ügyhöz kapcsolódó költségek már elérték a félmillió fontot.

Ebben a daybrook-i rendelőben fogadta pácienseit több mint 30 éven keresztül.
Ebben a daybrook-i rendelőben fogadta pácienseit Dr. D’Mello több mint 30 éven keresztül. /Kép: BBC/

A BBC tudósítása szerint a botrány egy 2013-as ügy kapcsán robbant ki, ekkor ugyanis Amy Duffield, egy huszonéves brit hölgy ugyanabban a hónapban veszítette életét, amikor Desmond D’Mello rendelőjében fogorvosi kezelésen járt. 2013 augusztusában a hölgynél vírusos szívizomgyulladást diagnosztizáltak, miután gyakori szívdobogásra panaszkodott.

A Nemzeti Egészségügyi Szervezet (NHS) területileg illetékes munkatársai megpróbálták megmenteni Amy életét, ami azonban nem sikerült. A rendőrség a halottkém kérésére indított nyomozást, amikor az jelentette Amy és egy másik, 29 éves hölgy esetét, aki szintén ugyanabban a hónapban hunyt el.

(X) hirdetés

Bár a rendőrség belekezdett a nyomozásba, igazán nagy előrelépést az jelentett, amikor egy szemtanú rejtett kamerás felvételeket készített D’Mello praxisáról. A felvételeken látszik, hogy a fogorvos nem mossa meg a kezeit, ugyanazokat az eszközöket használja több betegnél is, úgy, hogy azokat nem sterilizálja a két használat között.

Bár a nyomozásba bevont Nemzeti Egészségügyi Szervezet munkatársai azt mondják, hogy korábbi vizsgálataik során a higiéniai előírásoknak teljesen megfelelt D’Mello, most mégis arra kérnek több ezer beteget, hogy jelentkezzenek vérvizsgálatra, az esetleges fertőzések kivizsgálása érdekében.

A Care Quality Commission minőségellenőrzési szervezet júliusi vizsgálata szintén aggasztó megfigyeléseket tett: a jelentés szerint a dolgozói mellékhelyiséget és egy másik helyiséget együtt használtak a fogorvosi eszközök tárolására, ami jelentősen megnöveli a fertőzésveszély kockázatát.

(X) hirdetés

A brit országos médiákban egyre nagyobb figyelmet kapó ügy kapcsán az NHS immár 22 000 főt tájékoztatott levélben a fertőzöttség esetleges kockázatáról, ami a brit egészségügyi szervezet eddigi legnagyobb horderejű kivizsgálása egy ilyen típusú ügy kapcsán. A páciensekhez kiküldött levelek és a vizsgálati költségek már most megközelítik a félmillió fontot.

A jelentések szerint idáig több mint 400 fő jelentkezett a vérvizsgálatokra, ám a szakértők ennél kb. tízszer nagyobb jelentkezést várnának.

 

Item added to cart.
0 items - Ft