Hétszázmilliós fejlesztés a sebészeti implantátumokat gyártó Sanatmetalnál

Mintegy 700 millió forint értékű telephely és technológiai fejlesztést hajtottak végre a sebészeti- és fogászati implantátumokat, illetve protéziseket gyártó egri Sanatmetal Kft-nél – jelentették be a beruházás keddi, a hevesi megyeszékhelyen megtartott projektzáró rendezvényen. A társaság 320 millió forint támogatást nyert el a beruházás megvalósításához az Új Széchenyi Terv keretében – közölte az avató ünnepségen … Tovább

Elstartolt a XII. Dental World Fogászati Szakkiállítás – Irány a Syma!

Immáron tizenkettedik éve varázsol el a fogászat világa minden kedves érdeklődőt, aki 2012. október 11 és 13. között ellátogat a budapesti Syma Rendezvény- és Kongresszusi Központba. A szakmai továbbképzésekre jelentkezők mellett ott a helye azoknak is, akik szeretnék testközelből megismerni a legújabb fogászati anyagokat, eljárásokat vagy szájápolási termékeket! Tévesen sokan gondolhatják úgy, hogy a Dental … Tovább

Harminckilenc vállalkozás nyert a fogászati turizmus fejlesztésére kiírt pályázaton

Összesen 39 fogászati vállalkozás nyert el egyenként 10 és 30 millió forint közötti támogatást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által a múlt év végén meghirdetett pályázaton. „A magyarországi fogászati turizmus területén működő magyar fogászati vállalkozások versenyképességének javítása és hálózati innováció keretében megvalósuló összehangolt piacfejlesztéshez kapcsolódó támogatás” című pályázat döntési listája szerdán jelent meg a kormány … Tovább

Agyvérzés veszély a fogászati panaszoktól szenvedőknél

A statisztikák szerint Magyarországon minden második ember valamilyen szív- és érrendszeri betegség miatt hal meg. Számos, a köztudatba is beépült rizikófaktoron túl (pl. dohányzás, magas koleszterinszint, túlsúly, cukorbetegség) jobb, ha tisztában vagyunk vele, szájüregi panaszaink is komolyan befolyásolhatják szívünk és érrendszerünk egészséges működését. A Kaliforniai Egyetem kutatóinak köszönhetjük azt a tanulmányt, mellyel sikerült alátámasztani, ha … Tovább

Kína egészségügyi minisztere példaértékű változásokat hozott a fogászatba

Az évenként megrendezésre kerülő Fogászati Világkongresszus 2012. augusztus 29-i nyitóceremóniáján egy újonnan bevezetett kitüntetéssel ismerték el a Kínai Népköztársaság egészségügyi miniszterét, Chen Zhu professzort, aki szakértelmével és több évtizedes munkájával komoly eredményeket ért el a több, mint egymilliárd lakost számláló nemzet szájhigiénés kultúrájában. A „World Oral Health Recognition Award” névre keresztelt szakmai díjat a Fogászati … Tovább

A szakdolgozói kamara is üdvözölte az alapellátás finanszírozásának emelését

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is üdvözölte az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozásának emeléséről szóló kormányzati bejelentést. A szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: köztestületük fontosnak tartja az egészségügyi alapellátásban dolgozók anyagi körülményeinek javítását, amelynek első lépése lehet az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozásának 14 százalékos növelése. Ugyanakkor hozzátették: az egészségügyi szakdolgozók helyzetének mielőbbi rendezése érdekében … Tovább

A baktériumok „csapatszelleme” miatt alakul ki plakk a fogainkon

Egy friss tanulmánynak köszönhetően most már azt is tudjuk, hogy ha elég baktérium tömörül össze egyazon területen, akkor képesek kollektív döntést hozni, így összeállásuk után akár el is vándorolhatnak. Ezt a viselkedésformát most először tengeri szivacsokon élősködő baktériumokon figyelték meg, ám általa könnyebben megérthetjük azt is, hogyan épül és bomlik le a fogainkon lerakódott bakteriális … Tovább

Tökéletlen mosolyok nyomában – Amikor a szabálytalanság gyönyörködtet

Vannak olyanok, akik számára csak a szabályos, szimmetrikus, tökéletes formájú fogak a szépek. Pedig a természet eredendően nem így alkotott meg minket, van, hogy egy enyhe szabálytalanság akár szexepil is lehet. Gondoljunk csak Madonna vagy Vanessa Paradis metszőfogaira, s máris megérthetjük, sokszor pont a szépségipar az, ami fogékony a kisebb szabálytalanságokra, ettől ugyanis az arc … Tovább

Kamerás fogkefe – a jövőben így ellenőrizhetjük a fogainkat

Legtöbben fogmosás közben vagy után nem különösebben vizsgálgatjuk a fogainkat. Lehet, hogy nyitott szájjal belenézünk a tükörbe, esetleg a front fogainkat szemügyre vesszük, de hogy a felső nagyőrlőinkkel mondjuk mi a helyzet, biztosan nem derül ki. Igen, mondhatjuk, erre ott a fogorvos, aki félévente megfelelő eszközeivel és persze szakértelmével tényleg észreveszi a legapróbb problémát is. … Tovább

Fájó hiányosság: a gyerekek többsége nem visel fogvédőt sportolás közben

Sajnos sem a szülők, sem pedig a gyerekek nem figyelnek oda eléggé a sportsérülések megelőzésére. A lábvédők, könyökvédők, sisakok mára elég elterjedtek lettek, ám az arc egy különösen törékeny részére, a fogazatra nem fektetünk ekkora hangsúlyt, pedig nem csak a balesetek száma, de a sérülések kezelésére költött pénzmennyiség sem csekély. Írország 505 általános iskoláját vonta … Tovább

Item added to cart.
0 items - Ft