Fogászati vészhelyzetek az ünnepek alatt

A karácsonyi-szilveszteri ünnepi időszakban legalább 4-5 napot vagy ennél is több időt töltünk pihenéssel, távol a munkahelytől, mentesülve a mindennapos kötelezettségek és rohanás alól. Ebben az időszakban mindenki önfeledten próbál feltöltődni, sajnos azonban ilyenkor is előfordulhat, hogy fogaink, fogpótlásaink megviccelnek minket. Összegyűjtöttük, melyek a leggyakoribb vészhelyzetek, s hogy ilyenkor mi a teendőnk, amíg eljutunk a legközelebbi fogorvoshoz.

 fogaszat karacsony

1. Fogfájás

A fájdalom az első számú ellenségünk, ha a pihenésről van szó, hiszen fájdalmak között a legtöbben képtelenek vagyunk kikapcsolódni. Többféle fogfájást különböztetünk meg, melyek teljesen más forrásból származnak.

(X) hirdetés

A hidegre-melegre jelentkező éles, ám hamar tovatűnő fájdalom hátterében általában fogérzékenység áll. Mivel fogérzékenységet okozhat az íny visszahúzódása, a fogzománc károsodása vagy fogszuvasodás is, csak hogy néhány okot említsünk, ezért kezelése sem egyszerű és egyértelmű.

Mindenképp fogorvos segítségére van szükségünk, hogy megszüntethessük a fogérzékenységet, amíg azonban nem jutunk el a fogorvoshoz, figyeljünk rá oda, hogy kerüljük a túlságosan hideg vagy meleg, savas vagy fűszeres ételek fogyasztását és tartsuk szem előtt a megfelelő szájápolást (napi kétszeri fogmosás, egyszeri fogköz tisztítás).

A másik, komolyabb problémát jelző fájdalom forrása a fogbél gyulladás lehet, ami tompa, szűnni nem akaró fogfájást okoz. A fájdalom enyhítésére itt már gyógyszereket kell bevetnünk, ám tévhit, hogy a fájós fogra helyezett gyógyszer hamarabb vagy hatékonyabban enyhíti a fájdalmat, mint a hagyományos módon lenyelt pirula.

(X) hirdetés

A fájdalomcsillapító bevételét általában 4-6 óránként ismételhetjük meg – ha van rá lehetőségünk, keressünk gyulladáscsökkentő hatóanyagot is tartalmazó fájdalomcsillapítót.

A fogbél gyulladását általában gyökérkezeléssel vagy a fog eltávolításával orvosolhatjuk, amíg azonban nem jutunk el a fogorvoshoz, a fájdalomcsillapítók mellett ügyeljünk a fogazat tisztán tartására (beleértve a fájós fogat is) és lehetőség szerint kerüljük a túlságosan cukros ételek fogyasztását.

 

2. Kiesett fogtömés

Az ünnepi lakoma könnyen megtréfálhat minket, ha rosszul harapunk rá meglazult fogtömésünkre. A kiesett fogtömés – mindegy, hogy elülső vagy hátsó területeken van – sürgős pótlást igényel, hiszen csak így előzhetjük meg a tömött fog további károsodását (törés, szuvasodás, fogbél gyulladás).

A legkellemetlenebb helyzetbe akkor kerülünk, ha látható helyről esett ki a fogtömésünk, ilyenkor próbáljuk meg mielőbb felkeresni fogorvosunkat vagy egy ügyeletes fogászatot, ahol pótolhatják a fogtömést.
Amíg nem jutunk el a fogorvoshoz, fontos a terület minél alaposabb tisztán tartása (napi kétszeri fogmosás, egyszeri fogköz tisztítás). Bár karácsony idején nem könnyű feladat, próbáljuk meg elkerülni a túlságosan édes finomságokat, ragadós csokikat vagy kemény cukrokat.

 

3. Letört fog

Lehet, hogy egy balszerencsés mozdulat vagy fogzománcunk szerkezetének korábbi sérülése, gyengülése okozza valamelyik fogunk kisebb vagy nagyobb darabjának letörését.

A kiesett fogtöméshez hasonlóan nagyobb probléma akkor van, ha látható helyen érte fogunkat a sérülés, ilyenkor igyekezzünk mielőbb eljutni fogorvosunkhoz, hogy pótolhassuk a hiányt.

A letört fog önmagában nem okoz panaszokat, kivéve, ha nagyon mély a törés és szabaddá válik a dentin és a fogidegek. A későbbi gyulladások vagy szuvasodás megelőzése érdekében addig is tartsuk tisztán a fogainkat, amíg el nem jutunk a fogorvosunkhoz.

 

4. Kiütött fog

Ahhoz már nagyobb traumának kell érnie a fogazatunkat, hogy valamelyik fogunk egy az egyben kiessen a helyéről, de természetesen bármelyikünkkel megeshet ez is.

A kiütött fogat vészhelyzet esetén magunk is visszatehetjük a helyére, azonban ha jobb szeretnénk szakemberre bízni az ellátást, akkor 30-60 percen belül keressük fel a legközelebbi ügyeletes fogászatot, ha ugyanis időben megkapjuk az ellátást, megvan rá az esélyünk, hogy kiütött fogunk tökéletesen visszaépül a helyére.

 

5. Arcduzzanat

Nyilván senki sem szeretne feldagadt arccal szerepelni a karácsonyi vagy szilveszteri fotókon, de előfordulhat, hogy szervezetünk így jelzi a bajt. Az arcduzzanatot általában tályog okozza, melyhez heves fájdalom, láz és az íny gyulladása, duzzanata is párosulhat.

Ilyenkor mielőbb fel kell keresnünk egy fogorvost, aki kezeli a tályogot és az érintett fogat is, ezáltal megszüntetve kellemetlen panaszainkat. Amíg nem jutunk el a fogorvoshoz, megpróbálhatjuk gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító gyógyszerekkel enyhíteni a tüneteket, de ebben az esetben sem érdemes a gyulladt fogra helyezni a pirulát.

A panaszok kezeléséig próbáljuk meg tisztán, baktériummentesen tartani szájüregünket.

 

6. Begyulladt bölcsességfog

A bölcsességfog sokféleképpen megviccelhet minket, változatos tüneteket produkálva. Önmagában a bölcsességfog előtörése nem okoz panaszokat, a gond általában akkor van, ha nincs elég hely a nyolcadik nagyőrlőnek, ilyenkor ugyanis csak részben tör át a fog, ami a nehéz tisztán tarthatóság miatt gyakran okoz gyulladást.

Ha a gyulladás kialakult, fogfájásra, a nyirokcsomók duzzanatára illetve a száj nehézkes nyitására-zárására (szájzár) lehetünk figyelmesek. A gyulladt ínytasak gyakran okoz kellemetlen szájszagot, rossz szájízt is.

A begyulladt bölcsességfoggal mihamarabb fel kell keresni a fogorvosunkat, aki röntgenfelvétel alapján könnyen eldöntheti, hogy a problémás fog megtartható-e vagy el kell távolítani.

Amíg eljutunk a fogászatra, mindenképp gondoskodjunk a bölcsességfog területének tisztán tartásáról, még akkor is, ha a bölcsességfog csak részben tört elő. Lehetőleg kerüljük az érintett oldalon való étkezést, hogy minél kevesebb ételmaradék és lepedék kerüljön a fog környékére.

Item added to cart.
0 items - Ft