Fogászati félelem ellen akupunktúrával?

A York Egyetem kutatói szerint az akupunktúrás kezelés segítségére lehet azoknak a pácienseknek, akik szorongással, félelemmel küzdenek a fogászati kezelések alatt.

 Becslések szerint világszerte az emberek harminc százaléka szorong a fogászati kezelések során, ami különböző fizikai tünetekben is megnyilvánulhat, így hányingerben, szédülésben vagy nehéz légzésben. A panaszok jelentkezhetnek a kezelés előtt, alatt és után is.

A fogászati szorongás hátterében többféle kiváltó ok állhat, így múltbéli negatív tapasztalatok, félelem a tűtől, a fájdalomtól, az érzéstelenítő injekciók mellékhatásától vagy a kontroll elvesztésének érzésétől.

(X) hirdetés

A York Egyetem kutatómunkájában hat különböző kísérlet eredményeit vette alapul, melyeket 800 páciensen végeztek. Pontrendszer segítségével mérték a fogászati kezelésben részesülők szorongási szintjét.

Az eredmények szerint a betegek szorongása átlagosan nyolc ponttal csökkent miután akupunktúrás kezelésben részesültek. Ez a félelemérzet-csökkenés már annyira jelentős, hogy klinikailag is releváns, tehát van rá esély, hogy idővel szélesebb körben is elterjedjen a módszer használata.

Korábbi kutatások az akupunktúra számos egészségügyi hatását vizsgálták, így a módszer hatékonyságát derékfájás, depresszió vagy irritábilis bélszindróma esetén, eddig azonban a szorongás ennyire speciális válfaját, mint a fogászati félelmet, nem tették vizsgálat tárgyává.

(X) hirdetés

Jóllehet, eddig több mint százhúsz kísérletet végeztek az akupunktúra fogászati szorongásra gyakorolt hatásáról Angliában, Kínában, Spanyolországban, Portugáliában és Németországban, ezek közül csak hat kísérlet volt alkalmas a klinikai vizsgálatra, s ezek közül is csak kettő vonultatott fel igazán magas szintű vizsgálati módszereket.

Hugh MacPherson akupunktúrás professzor, a York Egyetem Egészségtudományi Karának munkatársa elmondta: „Egyre növekvő tudományos érdeklődés övezi az akupunktúra hatékonyságát önálló módszerként és kiegészítő terápiás formaként tradicionálisabb kezelések mellett.”

„Nemrégiben bebizonyítottuk például, hogy az akupunktúra fokozza a standard egészségügyi ellátás hatékonyságát a krónikus fájdalmak vagy a depresszió kezelése során.”

„A krónikus fájdalom gyakran egy régóta fennálló egészségügyi állapot tünete, így aztán hogy közelebb kerüljünk az akupunktúra változatos felhasználási lehetőségeihez, látni akartuk, hogy a módszer mire képes a hirtelen bekövetkező egészségi állapotokkal vagy azokkal a reakciókkal, melyeket bizonyos élethelyzetek váltanak ki a páciensekből.”

Azok a tanulmányok, melyek a fogászati kezelések közben átélt szorongás szintjének eltéréseit vizsgálták az akupunktúrás kezelésben részesülő és nem részesülő betegek között, jelentős különbségeket mutattak a két csoport között.

MacPherson professzor szerint bár az eredmények nagyon ígéretesek, több kontrollált klinikai tanulmányra van szükség, ami összehasonlíthatná a szorongás szintjének változásait annak függvényében, hogy a páciens a fogászati ellátás előtt, alatt vagy után részesült az akupunktúrás kezelésben.

Ahhoz, hogy az akupunktúra integrálható legyen a fogászati praxisokba vagy más olyan területekre, ahol az emberek extrém szintű szorongást élhetnek át, további vizsgálatokra van szükség, melyek a módszer hosszú távú hatását is vizsgálnák.

A kezdeti eredmények nagyon reményteljesek, de még több munkára van szükség – írják a szerzők a European Journal of Integrative Medicineszakmai folyóiratban publikált tanulmány hasábjain.

Item added to cart.
0 items - Ft