A demencia miatt csökken a fogászati ellenőrzéseken való részvétel

A demenciától vagy időskori elbutulástól szenvedő páciensek jóval ritkábban vesznek részt a rendszeres fogászati ellenőrzéseken, derül ki egy széleskörű svéd tanulmányból. Megfelelő ellátás híján az érintett páciensek szájüregi egészsége rohamos romlásnak indulhat, ami azonban más egészségügyi panaszok kialakulását is eredményezheti.

A hírhedt svéd Karolinska Intézet legújabb kutatási eredménye különösen fontos, figyelembe véve, hogy már eddig is megannyi klinikai vizsgálat talált összefüggést a neurodegeneratív megbetegedések (pl. demencia, Alzheimer-kór) és egyes szájüregi betegségek (pl. fogágybetegség) között.

Az Alzheimer’s & Dementia: The Journal of the Alzheimer’s Association szakmai folyóirat online felületén közzétett kutatási anyag szerint a páciensek a demencia diagnózisa előtt jóval gyakrabban keresik fel fogorvosukat, míg a betegség igazolását követően a fogászati ellenőrzéseken való részvétel rohamos zuhanásnak indult. Ráadásul minél előrehaladottabb a betegség, annál erősebb a fogorvosi ellátás mellőzése is.

(X) hirdetés

A vizsgálat során több mint 58 ezer fő adatait vizsgálták, akiket 2007 és 2015 között regisztráltak a Svéd Demencia Nyilvántartásba. Adataikat a közegészségügyi ellátó által vezetett személyes kartonokkal vetették össze.

Gunilla Sandborh Englund professzor szerint a jelenség hátterében több dolog is állhat, egyrészt a betegek egyszerűen elfeledkeznek a fogászati ellenőrzéseken való részvételről, másrészt mivel a fogászat elkülönül az egészségügy más területeitől, inkább más orvosi vizsgálatokra fókuszálnak a páciensek.

A szakértő szerint jobban meg kellene szervezni az időskori elbutulás szűrését illetve ezen páciensek rendszeres fogászati ellátását.

(X) hirdetés

Világszerte egyre öregszik a lakosság, így időről időre egyre nagyobb kihívást jelent a korosabb páciensek egészségügyi vizsgálata, különösen akkor, ha öregedésük során fizikai vagy kognitív képességeik is sérülnek.

Az öregedéssel együtt járó, leggyakoribb szájüregi megbetegedések a szájszárazság, a fogszuvasodás és a fogágybetegség, ráadásul a helyi érzéstelenítőkre való érzékenység is nehezíti a korosabb páciensek ellátását.

Item added to cart.
0 items - Ft