A cumira kerülő szülői nyál megvédheti a gyermeket az allergiától

A csecsemők cumizásának kérdése önmagában is megosztó, hiszen van, aki ellenzi, más azonban semmi kivetnivalót nem talál benne, ha gyermeke ezzel nyugtatja, szórakoztatja magát. Ha a földre esik a játékszer, a szülők nagy része szinte gondolkodás nélkül a szájába veszi a kicsi cumiját, ezzel tisztítva meg a kórokozóktól. Úgy tűnik, ezzel a gesztussal valóban jót teszünk gyermekünknek, állítja egy svéd tanulmány.

csecsemo cumizas allergia_fogaszat

A göteborgi Mölndal Kórház által készített nagyszabású allergiatanulmány összesen 184 gyermek édesanyjával lépett kapcsolatba 1998 és 2003 között – ekkor a hölgyek még csak várandósak voltak. A gyermekek születését követő hatodik hónapban az anyáknak a cumi-tisztítási szokásaikról kellett beszámolniuk, a babákat pedig másfél és hároméves korukban egy-egy nyálteszttel vizsgálták meg allergológus szakorvosok.

Másfél évesen a kicsik negyedénél ekcéma, öt százalékuknál asztma, tizenöt százalékuknál pedig ételérzékenység volt diagnosztizálható. A résztvevő gyermekek 75 százaléka használt cumit féléves koráig, az ő szüleik közel fele (48%) vallott úgy, hogy rendszeresen a szájukba vették a gyermek cumiját, mielőtt visszaadták volna neki.

(X) hirdetés

Az adatok elemzését követően a szakértők azt állítják, ha a szülő a szájába veszi a gyerek cumiját, mielőtt visszaadná neki, nyálával stimulálja a kicsi immunrendszerét, ezzel csökkentve az allergiás megbetegedésekre való hajlamot, illetve enyhíteni a már kialakult tüneteket.

A Pediatrics gyermekgyógyászati szaklapban 2013 májusában közölt tanulmány eredményeinek széleskörű alátámasztásához további megfigyelésekre is szükség lehet.

Item added to cart.
0 items - Ft