Az orvosi amalgám nem veszélyes a gyerekekre

A higanyt is tartalmazó amalgám tömések biztonságosságát hivatott alátámasztani az a 2006-os, több intézet bevonásával végzett klinikai vizsgálat, mely megállapította, semmiféle egészségkárosító hatása nincs a fémtöméseknek. Mivel még ma is sok félelem és kérdés lengi körül a témát, érdemes tisztázni a tényeket.

Egyedülállónak mondható az a kutatás sorozat, mely két, egymástól független európai és amerikai kórházban zajlott, ám szerencsére az eredményeket illetően teljes összhang volt a két intézet között.
Mindkét klinika megállapította, hogy az amalgám fogtöméssel rendelkező gyermekeknél semmiféle ártalmas mellékhatás nem figyelhető meg. Vizsgálták az 5-7 éves gyermekek intelligenciáját, memóriáját, koordinációs és koncentrációs képességét, idegpályáit, vesefunkcióit. Egy korábbi tanulmány miatt most a szakértők külön hangsúlyt fektettek az agyi és vesefunkciók mérhető eltéréseire, hiszen ez a két szerv a legérzékenyebb a higanyra.

A fogorvosok több mint 150 éve használnak amalgámtöméseket. Az amalgám ezüst-, cink- és rézporból valamint további fémek egybeolvasztásából készül, ahol az anyagok közötti ragasztót a higany képviseli, mely a teljes tömeg felét teszi ki.

(X) hirdetés

A kórházak azt is megjegyzik, a résztvevő gyerekek vizeletében csak alig volt magasabb a higanyszint, mint normál esetben, s ez a mérték több éves megfigyelés után is állandó maradt. Az érintettek szervezetében a higanymérgezés egyetlen jele sem fedezhető fel. (Jellemző szimptómák: memóriazavar, ingerlékenység, remegés, rossz koordinációs képességek, álmatlanság, anorexia és veseproblémák.)

Az orvosok örülnek a vizsgálat létrejöttének és eredményeinek, mert állításuk szerint ilyen, földrajzi eltéréseket is vizsgáló kutatás még nem született azelőtt soha, épp ezért mindnyájan elismerik annak hitelességét. Régóta vártak már a szakemberek egy ehhez hasonló erejű felmérést, hiszen több millió gyermeknek van amalgámtömése és érthető módon a szülők és az orvosok is aggódtak emiatt. Most azonban úgy tűnik, az egyetlen vétek, amit felróhatunk a fémtömésnek az, hogy nem túl esztétikus.

Item added to cart.
0 items - Ft